Shou születésnapi rendezvény. (Csodálatos Tea parti)

 Ebben az évben Július 5.-én tartották a harmadik clubALICE által szervezett születésnapi rendezvényt a ROBIN’S CLUB Ebisuban. Tombolával jutottam be az első két fordulóba. A nyitási idő 14:45 volt, és a rendezvény 15:30-kor kezdődött. Az időbeosztás szerint 17:00-kor kéne véget érnie, de mi egy kicsit később hagytuk el a rendezvény teret, mert kicsit később is kezdődött el. Rögtön a kapunyitás után egy női személyzeti tag vezetett minket a földszinten. A nagy ajtóval szemben volt a szoba, ahol csekkolták az azonosságunkat, azaz clubALICE kártya (fotóval), személyigazolvány, fizetést megerősítő e-mail, vagy nyomtatottan, vagy mobilon. Azután megkértek minket, hogy írjuk le az ülésszámunkat, majd kaptunk egy térképet a szoba üléstervével, és utána beléphettünk, és helyet foglalhattunk.

 Miközben a helyeden ültél egy pincér sütiket szolgált fel. Minden helynek volt egy tervezett és írott étlapja Shou aláírásával. A „mai ajánlat” leírásban ezek álltak: csokis Chiffron süti szezonális gyümölcsökkel, és Bergamot Earl Grey tea. Az egésznek a hangulata olyan elegáns volt, ami azt az érzést adta, hogy egy fontos helyen vagy. Amint mind a 100 ember megérkezett, a férfi, aki azt hiszem a helység menedzsere volt, felvette a mikrofont, és üdvözölt mindenkit. Azután adott egy rövid magyarázatot arról, hogy mi fog most történni, mielőtt behívta volna a „pincért”, Shou-t. Shou egy selymes fekete öltönyben jelent meg mellette Dasokuval, aki fehér öltönyt viselt. Dasoku tolt egy kisautót, amin a teásdobozok voltak, és asztalról asztalra járt vele, miközben Shou kiszolgált mindenkit teával.

 És ő tényleg kiszolgálta mind a 100 embert, aki ott teázott! Egytől egyik! Ráadásul emiatt közel is volt hozzád. Minden asztalnál csevegett egy kicsit olyasmikről, mint „Ez Earl Grey, a kedvenc fekete teám”, vagy „olyan ideges vagyok… mi van, ha emiatt megcsúszik a csésze, és kiömlik a tea?”. Ennélfogva el kell, hogy ismerjem, imádnivaló volt. A helyi menedzser aztán azt mondta, hogy akik megkapták a teájukat, azok elkezdhetnek enni, amíg Shou folytatja a munkát. Evés előtt mindenki kapott képeket az egész süteménykészletről, az egyetlen dolog, ami megengedett volt valószínűleg, mert amíg nem kaptuk meg a képeket, addig tilos volt természetesen. Az én asztalomnál valamiért úgy nézett ki, hogy mindenki hezitál, de amikor belekortyoltam a teámba, valahogy végül mindenki elkezdett inni, meg sütit enni. Finom volt a süti, és a teának is finom illata volt. (Szeretem a fekete teát, különösen az Earl Grey-t.^^)

 Miközben mindenki evett, addig mi a két fiatalembert néztük, akik teát szolgáltak. (Természetesen itt Shou-ra és Dasokura gondol :D) Aztán amikor végeztek, megkérdezték, hogy leülhetnek-e a két székre, ami már elő volt készítve. Ez volt az a pont, ahol a képek, amik fel voltak tüntetve, eltűntek a képernyőről. A menedzser megkérte Shou-t és Dasokut, hogy beszélgessenek egy kicsit, miután bemutatkoztak, miközben mindenki evett. Először is megkérték Shou-t, hogy ismertesse a mai menüt: „Nos, a torta, az egy csokoládé torta. Én imádom a csokit, tudjátok. A tea pedig Earl Grey. Ez olyasmi, amit gyakran veszek magamnak, és sokszor készítek. Nagyon szeretem, de rég volt már, hogy úgy tudtam inni, hogy megfelelően kiélvezzem. Kérlek élvezzétek a sütit… mivel nekem nincs…”, aztán színpadiasan sírni kezdett. Itt mindenki nevetett.

 A rövid beszélgetés alatt Shou elmesélte, hogy nagyon kevés barátja volt (megint színpadias sírás), aztán elmagyarázta, hogyan ismerte meg Dasokut. Azt is elmondta, hogy nagyon boldog, hogy megismerhette, és hogy örül, hogy beleegyezett, hogy kisegítse ma. Aztán megkérte őket a menedzser, hogy beszélgessenek animékről, járékokról, mangákról. Mindketten meglepődtek, de aztán elkezdték.

 Dasoku: Nem veszélyes egy kicsit azt kérni tőlünk, hogy erről a témáról beszélgessünk?

 Shou: Tudom, mire gondolsz…

 Dasoku: Úgy értem, mindketten Otakuk vagyunk… Veszélyes lesz.

 Shou: Nos, mivel megkértek rá, csináljuk.

 Dasoku: Először is, azt gondolom, hogy talán van egy hatalmas különbség a műfaj érdekeltségében. Úgy értem, a közönség általában nőkből áll, és mi férfiak vagyunk…

 Shou: Nos, úgy gondolom, eléggé hasonlítok a nőkhöz.

 Dasoku: Hogy érted ezt?

 Shou: A mangákban nagyon szeretem a hűvös fickókat! Ők annyira királyak, és döbbenetesek, és egyszerűen eszméletlen! Oh, ráadásul jól is néznek ki.

 Dasoku: …

 Shou: A Final Fantasy-ból különösen imádom a srácokat. A Final Fantasy VII-ben imádom Cloudot! Hát nem pokolian jóképű, döbbenetes hidegvérrel, amit már nehéz kezelni? (A szemei csillogtak, mikor ezt mondta. xD)

 Dasoku: Wow, te aztán tényleg belemerültél…

 Shou: Oh, és tudod, szeretem a Bleach-et! Szeretem Byakurát, Rukia bátyát. És a D. Gray-man-ből nagyon szeretem Allen Walkert.

 Dasoku: A főszereplő, igaz?

 Shou: Igen! Ő egyszerűen totál király!

 Dasoku: Tudod, az emberek még rosszat gondolnak rólad, ha így folytatod! (Vigyorgott miközben ezt mondta.)

 Shou: Oh… OH! De ez csak csodálat! Semmi több! (Itt mindenki nevetett.)

 Azután Dasoku következett, hogy beszéljen magáról. Ha jól értettem, mangát rajzol magáról, és sok rajongó olvasta, és ismerte. Valamint Shou elmondta, hogy Nao az ő totális ellentéte, és szereti a kicsi lányokat nagy szemekkel és ezeket a karaktereket. Néhány perccel később a menedzser bejelentette, hogy a közönség feltehet kérdéseket, bármi legyen is az.

 Az első kérdés az volt, hogy milyen BGM futott, amikor Shou megjelent. Ez a Final Fantasy VII játékzenéjének a zenekar verzója volt. Nagyon érdekesen hangzott, és Shou is hirdette. A második kérdés már viccesebb volt. A lány ezt mondta: „Dasoku-san, Shou-san, kérlek mondjatok valami jót egymásról.” Mindketten kissé zavarba jöttek, mire a közönség nevetett.

 Dasoku: Valamilyen kérdés… Ez valamilyen kérés…

 Shou: Hát akkor elkezdem én. (Komoly tekintettel Dasoku felé fordult) Ma nagyszerűen nézel ki! Az öltöny igazán illik hozzád, és a karakteredhez, és a szexi hangod pedig megadja a végső lökést~!(Aztán elmosolyodott.)

 (Mindenki a szobában: OMG… O_O)

 Dasoku: …Ehm… Nem tudom, miről beszélsz…

 Shou: Hé, ez egy komoly bók volt!

 Dasoku: Tudom, de ez így hirtelen… Mindenesetre… Köszi.

 (A közönség tapsolt.)

 Dasoku: Nos… én következem, igaz? Mit kéne mondanom…? Nos, az öltöny igazán illik hozzád, és még királyabbá tesz, ami már amúgy is vagy.

 Szegény Dasoku képtelen volt megbirkózni a helyzettel, szóval a rajongó lány bocsánatot kért. Mindenesetre mindenki jól érezte magát, különösen a clubALICE személyzet, akik képeket csináltak, meg felvettek néhány dolgot. A rendezvény tér menedzsere aztán azt mondta, hogy kifutottunk az időből, szóval térjünk az utolsó kérdésre. Ez egy kérdés Dasokunak, hogy hányas szintű a Monster Hunterben.

 Dasoku: Nos… Az igazat megvallva, nem nagyon tudom. Talán 300? Nem vagyok benne biztos.

 Shou: Wow, ez lenyűgöző!

 Dasoku: Eh?

 Shou: Nemrég tudod megkértem Torát, hogy segítsen nekem. Megakadtam valahol a játékban, és nem tudtam folytatni… Tora segítségével képes voltam feljutni a 64-es szintre.

 Dasoku: Az szép, nem?

 Shou: Persze, de tudod, valahogy sajnálom Sagát… Ő is elakadt valahol, de Tora nem tudott neki segíteni, így végül feladta.

 Ez volt tehát az utolsó kérdés. Aztán haladtunk tovább. A menedzser azt mondta: „Mivel énekesek vagytok, ezért természetesen énekelnetek kell valamit a közönségnek.” Mindenki izgatottan várta Dasoku és Shou duettjét. Shou felkonferálta a JEWELS című dalt a közönségnek, és később a dal intrója futott. Shou-nak öt másodperc után meg kellett kérnie a személyzetet, hogy állítsák le.

 Shou: Kérem, még egyszer az elejétől.

 Dasoku: Mi a baj?

 Shou: … Nos… Lekéstem a belépést…

 Dasoku: (Kitört belőle a röhögés.) Nem mondod komolyan? Ez a te dalod! A TE bandád dala!

 Shou: Tudom, tudom… T^T

 Imádnivaló Shou, azt hiszem abban a pillanatban mindenki ezt gondolta. xD Azután együtt elénekelték a dalt. Igazán gyönyörűen hangzott számomra. Mindenki hallgatta, és elárasztotta őket, mennyire jól is hangzott. Mikor befejezték, Shou egy másik dalról beszélt, amit el fognak énekelni. Mielőtt megtették volna, megint volt egy rövid beszélgetés.

 Dasoku: Valahogy aggódom…

 Shou: Miért? Meg akartad változtatni a dalt?

 Dasoku: Tudom, de miután gyakoroltam, rájöttem, hogy ez nagyon magas… Meg tudom csinálni?

 Shou: Sikeres leszel! Mindenki, fogadjátok szeretettel a Niji no Yukit.

 Azután tényleg elénekelték ezt a gyönyörű dalt. Mindenki le volt nyűgözve, és nagyon jó légkör járta át a termet. Látni, ahogy Shou énekel, valami hihetetlen volt. Tele volt érzelemmel, és teljesen belemerült a dalba. Dasoku nem volt olyan jó a magas részeknél. Amikor végeztek, hosszú tapsvihar jutalmazta őket, ami jó sokáig nem halt el.

 A rendezvény immár a vége fele közeledett. A menedzser megkérte őket, hogy mondjanak még valamit, mielőtt befejeződne. Először Dasoku beszélt, és elmondta, hogy örül, hogy itt lehetett, és nagyon élvezte ezt. Aztán köszönetet mondott, és Shou következett. Mielőtt bármit is mondhatott volna, a fények kialudtak, és mindenki együtt énekelte neki a Happy Birthday-t. Az egyik személyzetis egy hatalmas csokor rózsát hozott neki, ő meg teljesen megnémult a meglepetéstől, amit titokban tartottak előtte. Mikor végül megtalálta a hangját, azt mondta: „Oh, igaz… Ma van a születésnapom. El is felejtettem. És egy férfitól piros rózsát kapni… Egy kicsit zavarba ejtő… Mindenesetre nagyon szeretem őket. Mindenkinek nagyon köszönöm! Olyan boldog vagyok!” Egy kicsit meghajolt, és nagyon boldogan mosolygott.

 Hamarosan a menedzser elköszönt, és Dasoku és Shou együtt elhagyták a szobát. A személyzet elmagyarázta, hogy várnunk kell, hogy elkészüljenek. A rendezvénynek már vége volt, de mindenkinek volt még egy kis ideje, hogy személyesen átadja az ajándékait és leveleit Shou-nak a kézfogós esemény alatt. Valamint Shou mindenkinek adott egy levendula illatú gyertyát. Ez is az ő ötlete volt kifejezetten erre a rendezvényre, és minden asztalon volt egy. Nagyon finom illatuk volt. Mindenki szorgalmasan követte a személyzetiseket, és türelmesen sorban álltak, hogy elhagyhassák a szobát. Amikor a másik feláll, lehetőséged nyílik, hogy beszélj egy kicsit Shou-val.

 Ugyan ez volt velem. Amikor én következtem, nagyon ideges voltam, de valahogy átadtam neki a születésnapi kártyám, miután boldog születésnapot kívántam neki, aztán váltottam vele pár szót. Shou hatalmas… Magas sarkúban voltam, és még így is nagyobb volt nálam. A mosolya pedig egyszerűen bájos.  Nagyon boldog volt, amikor elmondtam, hogy Svájcból jöttem, és hogy el fogok menni a Court of „9” #2 turnéra. Jó lett volna, ha egy kicsit többet beszélhettem volna vele, de a személyzet azt mondta, hogy mennem kell, úgy mint mindenki másnál is volt. Szóval megkaptam a kis fekete táskát benne a gyertyával, és hálásan megköszöntem, azután lementem a lépcsőn, hogy elhagyjam a rendezvényt.

 Odakint a második fordulós emberek várakoztak, és állta sorban. A személyzet kijött, és türelmet kért, mert kicsit később lesz vége, mint azt várták. Már körülbelül 17:15 fele járhatott… Így hát néhány szuvenírrel (megengedték, hogy megtartsuk az aláírt étlapot) és nagyon jó emlékekkel a mai rendezvényről hagytam el a helyet, és tértem haza.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.